Kenyér, kevés rozsliszttel

Régóta próbálkozom a kenyér sütéssel. Volt kudarc is jócskán. Sokat olvasok a témában, egyre több saját tapasztalatom van. Azért még van mit tanulni is. Azt viszont kijelenthetem, a számomra jó kenyérhez bizony idő kell.  Tudom ezzel nem mondok újat, igazából csak megerősíteni szeretném, amit sok hozzáértő is állít.
Nagy vágyam egy saját kis kemence, de addig amíg ez teljesül, marad az elektromos sütőm, ami azért nem az igazi.  Gondom van még a sütőedénnyel.  Eddig a jénai volt a legjobb, de a kacsasütőn kívül nem találtam még olyat, ami elég magas lenne, hogy ne ragadjon a teteje a kenyérhez. Én a kör alakú kenyérkéket szeretem legjobban. Ha nem takarom le a kenyeret, a magas hőfokon hamar megkapja a tetejét.  Ilyenkor aztán jön az alufólia, gyorsan rádobom. Jaj de az alja sem sül rendesen. Egyszóval mindig van valami aggódás, de azért a végére csak kisül valami:)  És ez így történt most is. Sikerült olyan kenyeret sütnöm, ami állagban, ízben már tulajdonképpen számomra tökéletesnek mondható. Nekem ez A kenyér.  Azért hozzáteszem azt a szót is, hogy majdnem.  Mert biztos vagyok benne, hogy fogok még ennél is jobb kenyérkét sütni, illetve nem is jobbat, hanem mást, ami az én ízlésemnek megfelelő. Mindenesetre ez a kenyér rendkívül finom lett,  héja vastag, ropogós, belseje foszlós, könnyű- ahogy szeretem, szeretjük.
Akkor jöjjön a leírás, hogyan készült.

Vasárnap reggel egy tálban elkevertem simára 1,2 dkg élesztőt, 50 gr lisztet, és 0,5 dl langyos vizet. Letakartam és a konyhámban pihentettem másnap reggelig. Ekkor egy másik tálban összekevertem 13 dkg finomlisztet, 27 dkg réteslisztet, 10 dkg fehér rozslisztet. Mélyedést vájtam, amibe 1,5 dkg élesztőt morzsoltam csipet cukorral, és 3 ek langyos vízzel. Liszttel betakartam. Ez is pihent  egy jó félórát.
Hozzáadtam 1 ek olivaolajat, 2 kk sót, és 2 dl langyos vizet, valamint az előző este elkészített kovászfélét.
Kézzel alaposan kidagasztottam. Imádok kézzel dagasztani, így lehet érezni igazán a tésztát. Van benne jó nagy igazság, hogy igenis érzésre kell sütni, főzni. Előbb utóbb erre mindenki ráérez. Nem véletlen, hogy nagymamáink is így tették. Amikor szép sima lett a tészta,  letakartam és mentem a dolgomra. 1,5 órát pihent a konyhámban. Szép magasra megkelt. Gyönyörű látvány!  Ekkor újra átgyúrtam, és sütőpapírral bélelt lapra tettem. Egy mély tállal letakartam, hogy legyen hely az újabb keléshez. Bekapcsoltam a sütőt 230 fokra. Közben egy lábasban vizet is tettem a sütő aljára, hogy gőzösen süssem a kenyeremet. Egy órát pihent még a tészta.  220 fokos sütőbe tettem. Eléggé kezdett barnulni a teteje, ezért alufóliát borítottam rá.  Pontosan 1 órát sült a kenyérke.  Kivettem a sütőből, rácsra tettem és hallgattam a pattogást, és élveztem az illatát.
Mire kihűlt, elkészült hozzá a  lecsó  is, én meg bezsebeltem a dicséretet a férjemtől:))