2011. május 22., vasárnap

Sült szalonna

 
Nem éppen kánikulai étel, de nem is ma készült. Néhány nappal ezelőtt amikor még kicsit hűvösebb volt, párom nyers hasaalja szalonnával a táskájában sétált haza a piacról. Elvégre kell valami a rengeteg zöldhagymához, ami nő a kertben. Meg különben is reggelire ez való.:)  Igaz, ami igaz a párizsi és társai számára a mi hűtönkben bizony nincs hely. Most sütve készítettem el, hozzá a már említett  zöldhagyma, nekem pedig némi savanyúság is jutott köretként.





A nyers hasaalja szalonnát kb.10 cm széles, 15-20 cm hosszúra daraboltam. Szalonnánként 2 gerezd fokhagymát megreszeltem, ezzel és némi sóval bedörzsöltem őket, majd két napot pihentek a hűtőben. Ezután annyi vízzel, ami ellepi még néhány gerezd fokhagyma és kevés só  hozzáadásával 1 órát főztem lassú tűzön.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra, majd  sütőpapírral bélelt edényben sütöttem 25-30 percig. A vége felé kicsit fröcskölt  belőle a zsír, ekkor alufóliát borítottam ívesen fölé, hogy ne fedje be azért teljesen A kisült zsír  is felhasználható főzéshez, vagy egy jó szelet zsíroskenyérhez sok zöldséggel. A főzőlevet sem öntöm ki, leszűrve megy a fagyasztóba, ízes alaplé felirattal.

1 megjegyzés:

  1. A héten biztosan kipróbálom, már ott csücsül a hűtőben 1 kg ebből a szalonnából.
    Nagyon gusztán néz ki a képeken.
    üdv: dinonr1

    VálaszTörlés