2012. október 1., hétfő

Kenyeret sütöttem




 Pizza készült a napokban és maradt ki  40 dkg nyers tészta. Mivel el akartam használni a maradék élesztőt ezért több tésztát dagasztottam be, mint amennyit  valóban  sütni akartam. A  megmaradt  tésztát hagytam a tálban  pihenni lefedve másnapig a konyhámban. Végül akkor sem tettem vele semmit, mert úgy alakult, hogy nem akartunk kenyeret enni.  Azt már korábban elhatároztam, hogy kenyér lesz  a tésztából, miután a pizza is tulajdonképpen kenyértésztából készül,  legalábbis valami hasonlóból. A tésztám végül pihent még egy éjszakát, de most már bekerült a hűtőbe. Előtte alaposan átgyúrtam. A következő nap reggel  miután kivettem a hűtőből, ismét átgyúrtam, megformáztam és sűtőpapírral bélelt tepsire tettem.1 órát pihent még. Közben a sütő 230 fokra melegedett. Gőzös sütőben 55 perc alatt megsült, a vége felé  csökkentettem 200 fokra a hőfokot. Ahogy a képen is látszik, gyönyörű lyukacsos kenyérke lett. Hasonló a közkedvelt dagasztás nélküli kenyerekhez, melyeket én nem kedvelek. Nekem azok túlságosan nedvesek, nehéz a tésztájuk szerintem. Én a könnyű tésztájú kenyereket kedvelem. Miután ez a mostani kenyérke is elég lágy tésztából készült, egy picit ez is olyan nedves jellegűnek tűnt, bár koránt sem annyira, mint a dagasztás nélküli. Summa summárum a héja vastag, és ropogós, az íze finom nagyon, pláne megkenve finom kencékkel. Érdemes volt kipróbálni.
A cipócska 30 dkg lett.

Pizzatészta recept itt


 


 
 

2 megjegyzés:

  1. Na pont ilyet keresek régóta! Lehet még a héten kipróbálom. Csak azt nem értem, hogy lett 40 dekából 30? Ennyi sülne ki belőle? Illetve, hogy teljesen fedetlenül sütötted 55 percig? Mert égettnek aztán nem látszik! Tényleg nagyon szép!))

    VálaszTörlés
  2. Igen fedetlenül sütöttem.

    VálaszTörlés