2012. október 7., vasárnap

Brokkoli krémleves


Vasárnapi ebédünk első része volt ez a leveske. Kedvelem nagyon a brokkoli ízét. Krémlevesnek meg igazán kiváló zöldség. Nem bonyolítom különösebben a dolgot a fűszerezéssel, sót és pici  borsot kap csak, miután épp a brokkoli saját ízét szeretem érezni. Éppen ezért nem használok hús vagy zöldség alaplét sem. Most olyat kaptam, aminek elég nagy és vastag szára volt, ezt is felhasználtam meghámozva felkockázva. Így a színe viszont nem lett élénk, de az ízéből ez semmit nem vont le.
Levesbetétnek  fetasajtos burgonyagombócot tálaltam.

70 dkg brokkoli
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 ek olivaolaj
1 ek liszt
2 tk só
kevés frissen őrölt bors
2 dl tejszín


15 dkg burgonya
3 ek liszt
10 dkg fetasajt


A brokkoli szárát meghámoztam, és a rózsáival együtt kisebb darabokra vágtam. Oliva olajon az apróra vágott hagymát aranysárgára pirítottam, majd hozzákevertem a reszelt fokhagymát. Ment bele a  brokkoli, elkevertem és lefedve pároltam. Sóztam, borsoztam. 10 perc után megszórtam 1 ek liszttel, 1 l vízzel felöntöttem. 25 percig  főztem lassan, lefedve. Ezután botmixerrel pépesítettem. Hozzáadtam a tejszínt, amint újra forrt, elzártam a gázt. A leves elkészült.

A levesbetéthez a burgonyát kockára vágva puhára főztem. Forrón összetörtem. Amikor kihűlt, összegyúrtam a liszttel és a belemorzsolt fetasajttal. Apró gombócokat formáztam és forrásban levő vízbe tettem őket. Amint feljöttek a víz tetejére szűrőkanállal kiszedtem, és a levest ezzel tálaltam.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése